Kovács Árpád: A pénzügyek és a közjó. In: Térségek versenyképessége, intelligens szakosodása és újraiparosodása. pp. 13-32. (2016)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
gtk_2016_013-032.pdf Download (660kB) | Preview |
Abstract
Az emberi társadalom működésének időtlen, mozgósító erejű alapgondolata a „közjóra” törekvés. A szó életünk egyik fontos hívószavává vált. Térben és időben változó tartalmához kapcsolódóan módosul érvényesülése a pénzügyek vitelében, elsősorban a költségvetési politika elvi, érték- és érdekhordozó céljaiban és gyakorlati, finanszírozási megoldásaiban. A tanulmány néhány elvi, fogalmi meggondolás után a magyar költségvetési gazdaság pozícióit is ebből a megközelítésből vizsgálja. Választ keres arra, hogy a közjó fogalma miként értelmezhető, mi a kapcsolata a társadalmi-gazdasági várakozásokkal, kormányzati törekvésekkel, a fenntartható államháztartási működéssel. A tanulmány bizonyítani szándékozik azt, hogy – bár a költségvetésben is visszatükröződő, a társadalmi közjó megvalósítására irányuló törekvések térben és időben, országonként, szövetségi rendszerenként változhatnak – érvényesülésük alapfeltétele a dinamikus egyensúly megvalósulása a pénzügyi stabilitás és a társadalmi–gazdasági fejlődés között úgy, hogy a közszolgáltatások is működjenek. A dolgozat ebből a megközelítésből vázolja a magyar államháztartás működésének mai folyamatait is. The timeless, mobilising fundamental motif of human society is the pursuit of „public good”. The expression became one of the important buzzword of our life. Its prevalence in finances is undergoing some changes reflecting the changes of its content both in space and time; primarily as regards the principles, values and value transferring goals, as well as its practical, financing solutions. Following some theoretical and conceptual considerations the paper examines the positions of Hungarian budgetary policy also from this respect. It was seeking answers to how this concept can be interpreted, what is its relation to social-economic expectations, governmental expectations and the functioning of sustainable public finance. The paper wishes to prove that even though the endeavours to realize public good that is reflected also in the budget might change in space and time, from country to country and by federal systems the essential condition of its implementation is to create a dynamic balance of fiscal stability and social-economic development so that social entitlements also existed. The paper examines the present processes of the functioning of Hungarian public finance also from this aspect.
Item Type: | Book Section |
---|---|
Other title: | Public finances and the public good |
Heading title: | Köz- és iparpolitikák átalakulása |
Journal or Publication Title: | Térségek versenyképessége, intelligens szakosodása és újraiparosodása |
Date: | 2016 |
ISSN: | 1588-8533 |
ISBN: | 978-963-315-290-4 |
Page Range: | pp. 13-32 |
Series Name: | SZTE Gazdaságtudományi Kar közleményei |
Language: | Hungarian, English |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/43800/ |
Uncontrolled Keywords: | Adósságkezelés, Pénzügyi politika, Válságkezelés |
Additional Information: | Bibliogr.: 32. p. ; összefoglalás magyar és angol nyelven |
Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.02. Economics and business |
Date Deposited: | 2017. Apr. 08. 11:56 |
Last Modified: | 2022. Mar. 03. 08:58 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/44062 |
Actions (login required)
View Item |