Deák Szabolcs: Az idősek helyzete, a nyugdíjrendszer válsága Magyarországon a rendszerváltozást követően. In: A szociális identitás, az információ és a piac, (3). pp. 356-372. (2004)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
gtk_2004_356-372.pdf Download (1MB) | Preview |
Abstract
Egy nyugdíjrendszer kialakítása során hosszú távra kell tervezni, hiszen a 2040-ben nyugdíjassá váló korosztály tagjai ma már dolgoznak. Így a nyugdíjbiztosítás stabilitása kiemelt jelentőségű. Ezzel szemben a magyarországi nyugdíjrendszer ezen korosztály élete során eddig három reformot ért meg. Az 1975-ös reform által kialakított mechanizmust a rendszerváltás társadalmi és gazdasági átalakulásai sodorták válságba, ezért 1991-ben az Országgyűlés a nyugdíjrendszer reformja mellett döntött. Bár a reform ténylegesen csak 1997-ben valósult meg, de a kialakult helyzet azonnali beavatkozást kívánt, aminek eredményeként 1992-ben jelentősen módosították a nyugdíjakra vonatkozó jogszabályokat. Így azok például, akik 1974-ben álltak munkába, 1997-ben még csak pályájuk felénél tartottak, de már a negyedik nyugdíjrendszer szabályaival kellett megismerkedniük. Dolgozatunkban a két utolsó, egymást mindössze 6 évvel követő reformhoz vezető folyamatokat és a reformok hatását vizsgáljuk meg a nyugdíjrendszer és ezen keresztül a nyugdíjasok helyzetére. A dolgozat első részében a nyugdíjrendszer egészét tekintjük át annak finanszírozhatóságán keresztül. Ezen belül kitérünk a '90-es évek elejének válságát eredményező folyamatokra, különös tekintettel a nyugdíjasok helyzetének alakulására. A tanulmány második részében az 1997-es reform néhány elemét ismertetjük.
Item Type: | Book Section |
---|---|
Journal or Publication Title: | A szociális identitás, az információ és a piac |
Date: | 2004 |
Volume: | 3 |
ISSN: | 1588-8533 |
Page Range: | pp. 356-372 |
Series Name: | SZTE Gazdaságtudományi Kar közleményei |
Language: | Hungarian |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/37410/ |
Uncontrolled Keywords: | Nyugdíj - Magyarország, Nyugdíjrendszer - Magyarország, Szociálpolitika - Magyarország |
Additional Information: | Bibliogr.: p. 370-372. ; összefoglalás magyar nyelven |
Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.02. Economics and business |
Date Deposited: | 2016. Oct. 15. 11:12 |
Last Modified: | 2022. Feb. 09. 13:04 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/5644 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |