Nagy Gábor; Berács József: Hogyan allokálják a kis- és középvállalatok stratégiai erőforrásaikat a teljesítmény növelése érdekében gazdasági válság idején?
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
marketing_megujulas_094-105.pdf Letöltés (417kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A gazdasági válság olyan külső környezeti tényezőként jellemezhető, mely alapvető hatással van a vállalatok túlélési esélyeire. Válság idején a gazdasági termelés visszaesik, ami számos makroökonómia mutató szimultán változását eredményezi. Ilyen például a bruttó hazai termék csökkenése, valamint az infláció és a munkanélküliségi ráta emelkedése. Ebben a környezetben a vállalatok viselkedésében is jelentős változás kell, hogy bekövetkezzen, hogy képesen legyenek túlélni a gazdasági átmenet viszontagságokkal teli időszakát. A vállalatok vezetői több módon is reagálhatnak a gazdasági válság jelentette körülményekre. Bezárkózhatnak, figyelmen kívül hagyhatják a külső környezet változásait, valamint erőfeszítéseket tehetnek annak érdekében, hogy jobban megismerjék a külső működési feltételeket. A megfelelő adaptáció megköveteli, hogy a vállalatok leképezzék a külső környezetben tapasztalható bizonytalanságot, mely a vállalat stratégiájában, szervezeti felépítésében és folyamataiban realizálódó megfelelő igazodást jelenti. Következésképpen, a környezethez megfelelően adaptálódó vállalatok túlélnek, és gazdaságilag megerősödnek. Kutatásunkban megvizsgáljuk, hogy mely specifikus erőforrások jelentik a túlélés / növekedés kulcsát válság idején a kis- és közepes méretű vállalatoknál. Megvizsgáljuk továbbá, hogy a külső környezeti feltételekhez megfelelően alkalmazkodó kis- és közepes méretű vállalatok felülmúlják-e teljesítményben azokat a vállalatok, melyeknél nem valósul meg az erőforrások megfelelő allokációja.
| Mű típusa: | Konferencia vagy workshop anyag |
|---|---|
| Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | „Marketing megújulás” : Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciája előadásai |
| Dátum: | 2014 |
| ISBN: | 978-963-306-312-5 |
| Oldalak: | pp. 94-105 |
| Nyelv: | magyar |
| Befoglaló mű URL: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/57388/ |
| Kulcsszavak: | Gazdasági válság, Kis- és középvállalkozások |
| Megjegyzések: | Bibliogr.: p. 103-105. ; összefoglalás magyar nyelven |
| Feltöltés dátuma: | 2019. máj. 24. 13:08 |
| Utolsó módosítás: | 2026. feb. 24. 08:10 |
| URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57645 |
![]() |
Tétel nézet |

