Málovics György and Juhász Judit and Méreiné Berki Boglárka: Részvételi technikák és a marginalizált társadalmi csoportok részvétele a helyi fejlesztési döntésekben. ISBN 978-963-306-390-3, (2015)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
muhelytanulmanyok_007.pdf Download (434kB) | Preview |
Abstract
A képességszemlélet megközelítésében a helyi gazdaságfejlesztésben kulcsszerepe van a társadalmi részvételnek, amelynek mára számtalan formája létezik – köztük azon technikák, amelyeket korábbi műhelytanulmányunkban mutattunk be és elemeztünk (Málovics et al. 2015). Ezek azok, amelyek jól használhatók a helyi fejlesztési döntések esetében a döntéselőkészítésben, mert (1) rendszeres alkalmazás során bizonyították már „életképességüket”; (2) költségesek ugyan, de ha költségigényüket összevetjük például napjaink helyi fejlesztésekkel kapcsolatos „kommunikációs költségeivel”, akkor a helyi fejlesztések esetében ilyen értelemben is jól alkalmazhatók; illetve (3) alkalmazásuk időtávja összhangban van a helyi fejlesztések tervezésének és megvalósításának időtávjával. Emellett standardizált módszertannal rendelkeznek, és így elméleti szempontból is lehet minőségükre reflektálni. Ezek az állampolgári tanács, a konszenzus konferencia, a 21. századi városgyűlés, és a vitázó közvéleménykutatás. Jelen tanulmányban e technikákat értékeljük abból a szempontból, hogy ezek mennyiben képesek a mélyszegénységben élő (marginalizált) helyi érintettek érdemi részvételének elősegítésére. Következtetésünk, hogy e technikák a helyi szintű társadalmi részvétel fontos eszközei lehetnek, egyrészt önmagukban, egy-egy fejlesztési döntéshez kapcsolódóan, másrészt hosszabb távon, egyéb demokratikus folyamatok ösztönzőiként, a részvételi demokrácia kultúrájának megteremtésének eszközeiként. Ugyanakkor e technikák önmagukban számtalan korláttal rendelkeznek a tekintetben, hogy a helyi fejlesztések, fejlesztéspolitika során érdemben megjelenhessenek a mélyszegénységben élő (marginalizált) társadalmi csoportok, érintettek, illetve az ő érdekeik és értékeik. Amennyiben a helyi fejlesztéspolitika számára fontos ezen érintettek jelenléte és az ő szempontjaik becsatornázása is, akkor e projektcentrikus részvételi technikák alkalmazásánál jóval többre van szükség, a társadalmi részvételt képessé tételként (empowerment), társadalmi integrációként (is) szükséges értelmezni.
Item Type: | Book |
---|---|
Date: | 2015 |
Volume: | 07 |
ISSN: | 2061-5353 |
ISBN: | 978-963-306-390-3 |
Page Range: | pp. 1-30 |
Series Name: | Műhelytanulmányok |
Uncontrolled Keywords: | Képességszemlélet, Városfejlesztés |
Additional Information: | Bibliogr: p. 27-30. ; összefoglalás magyar nyelven |
Date Deposited: | 2019. May. 28. 12:20 |
Last Modified: | 2020. Jul. 14. 15:52 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57726 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |