Fiedler Szandra: Inkubációs lehetőségek Szegeden. In: TDK műhelytanulmányok : „első szárnypróbáltatások”, (15). pp. 1-20. (2015)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
muhelytanulmanyok_015_001-020.pdf Download (466kB) | Preview |
Abstract
A gazdaság és a vállalkozások fejlesztése minden ország legfontosabb célkitűzéseinek egyike és számos nemzetközi példa mutatja, hogy az inkubátorházak ennek hatékony eszközei lehetnek. Szeged jelenlegi legnagyobb beruházásaként épül az ELI lézerközpont, amely mellett egy tudományos park, valamint egy inkubátorház is kialakításra kerül, így igen aktuálisnak tekinthető megvizsgálni, milyen keretek között tudna egy ilyen szervezet Szegeden működni. Kutatásom során a UBI index alaján 6 sikeres nemzetközi példát vizsgáltam meg, valamint szakértői interjúkat készítettem. Ezek alapján fogalmaztam meg saját megállapításaimat arra vonatkozóan, hogy hogyan tudna működni Szegeden egy inkubátorház az ELI lézerközpont mellett. Eredményeim szerint a régió gazdaságára igen nagy jelentőséggel bíró Szegedi Tudományegyetem inkább menedzselő, mint működtető szerepet kaphatna az inkubátorház életében, amely kezdetben multidiszciplináris módon tudna működni. Kutatásom alapján szükség lenne pre-inkubációra is és meghatároztam azokat a tényezőket, amelyek alapján majd a Szegeden létrejövő inkubátort sikeresnek lehet tekinteni.
Item Type: | Book Section |
---|---|
Journal or Publication Title: | TDK műhelytanulmányok : „első szárnypróbáltatások” |
Date: | 2015 |
Volume: | 15 |
ISSN: | 2061-5353 |
ISBN: | 978-963-306-416-0 |
Page Range: | pp. 1-20 |
Series Name: | Műhelytanulmányok |
Language: | Hungarian |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/57405/ |
Uncontrolled Keywords: | Inkubáció - Szeged, Vállalkozásfejlesztés |
Additional Information: | Bibliogr: p. 19-20. ; összefoglalás magyar nyelven |
Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.02. Economics and business |
Date Deposited: | 2019. May. 28. 12:47 |
Last Modified: | 2022. Jan. 10. 12:18 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57748 |
Actions (login required)
View Item |