Folyamatos beszéd szószint automatikus szegmentálása szupraszegmentális jegyek alapján

Szaszák György; Vicsi Klára: Folyamatos beszéd szószint automatikus szegmentálása szupraszegmentális jegyek alapján.

[thumbnail of msznykonf_003_360-370.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
msznykonf_003_360-370.pdf

Letöltés (430kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Cikkünkben a folyamatos beszéd szupraszegmentális jegyeken alapuló, szószint szegmentálási lehetőségeit vizsgáljuk statisztikai megközelítésben, rejtett Markov modellek használatával. A szószint szegmentálás a folyamatos gépi beszédfelismerés robosztusságát növelheti zajos körülmények között, illetve csökkentheti a keresési teret a dekódolás folyamán. Rendszerünk az alapfrekvencia és az energiaszint értékeit veszi figyelembe, az időtartamok pontos mérése ugyanis felismerési feladatban nehezen kivitelezhető. A rendszert kötött hangsúlyú nyelvekre dolgoztuk ki, és a magyar mellett finn nyelvre is adaptáltuk, illetve vizsgáltuk kétnyelv rendszerek teljesítményét is, amely a mködés hatékonyságát növelte. A statisztikai alapú szegmentáló eredményeit összehasonlítottuk korábbi, szabálybázisú eredményeinkkel, a magyar, illetve a finn nyelv szegmentálási lehetőségeit számos paraméter függvényében vizsgáltuk. Megállapíthatjuk, hogy kísérleteink alapján a kötött hangsúlyú nyelvek esetén a beszéd szószint tagolása megbízhatóan megvalósítható, ami biztató kilátásokat jelent a kidolgozott rendszer beszédfelismerőbe integrálására vonatkozóan.

Mű típusa: Konferencia vagy workshop anyag
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia
Dátum: 2005
Kötet: 3
Oldalak: pp. 360-370
Konferencia neve: Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (3.) (2005) (Szeged)
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/58544/
Kulcsszavak: Nyelvészet - számítógép alkalmazása
Megjegyzések: Bibliogr.: 370 p. ; összefoglalás magyar nyelven
Feltöltés dátuma: 2019. jún. 13. 12:18
Utolsó módosítás: 2022. nov. 08. 11:51
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/58593
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet