A szintaktikai szerkezet automatikus feltérképezése a beszédjel prozódiai elemzése alapján

Szaszák György; Beke András: A szintaktikai szerkezet automatikus feltérképezése a beszédjel prozódiai elemzése alapján.

[thumbnail of msznykonf_008_178-189.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
msznykonf_008_178-189.pdf

Letöltés (208kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A prozódia és a szintaktikai szerkezet közötti összefüggés aligha kérdéses, hiszen számos kutatás foglalkozott már kapcsolatukkal, illetve ezt az összefüggést számos beszédtechnológiai – elsősorban beszéd szintézisét célzó - alkalmazásban ki is használják. Az általánosan elfogadott álláspont szerint a prozódiai és a szintaktikai szerkezet szorosan összefügg ugyan, közöttük a kapcsolat azonban nem egy-egyértelműen meghatározott. Mindenesetre gyakorlati alkalmazások bizonyítják, hogy a szintaktikai elemzés alapján a prozódia jól előrejelezhető és kiválóan előállítható beszédszintetizátor alkalmazásokban. A prozódia és a szintaxis közötti összefüggés másik irányát azonban – nevezetesen a szintaxis visszakövethetőségét prozódiai jegyek alapján – eddig kevesen vizsgálták, illetve ha mégis, ezen vizsgálatok jellemzően minimál mondatpárok prozódia alapján történő elkülöníthetőségére vonatkoztak. Bár e vizsgálatok értékét nem szeretnénk alábecsülni, hiszen fontos elméleti jelentőségük van, eredményeik a gyakorlati alkalmazásokat tekintve azonban csak elvétve, nem igazán életszerű körülmények között lennének felhasználhatók. Cikkünkben ezért arra keressük a választ, hogy lehetséges-e a prozódiai szerkezet feltárása alapján szintaktikai szerkezetre vonatkozó információ kinyerése általánosabb, a mindennapi élethez jobban köthető tematika esetében. Miután a kutatás célja az automatikus elemezhetőség vizsgálata, ezért a prozódiai szerkezet elemzését is automatikus eszközökkel valósítjuk meg. Eredményeink tanúsága szerint a beszédben a szintaktikai frázisok jelentős része jól beazonosítható, ráadásul, a szintaktikai hierarchia magasabb szintjein jól el is helyezhető. Mélyebb szinteken - többszörös beágyazásban - pontos szintaktikai szintbeli elhelyezést nem várhatunk a prozódiától, a határok jelzése azonban megmaradhat.

Mű típusa: Konferencia vagy workshop anyag
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia
Dátum: 2011
Kötet: 8
ISBN: 978-963-306-121-3
Oldalak: pp. 178-189
Konferencia neve: Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (8.) (2011) (Szeged)
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/58549/
Kulcsszavak: Nyelvészet - számítógép alkalmazása
Megjegyzések: Bibliogr.: 189. p. ; összefoglalás magyar nyelven
Feltöltés dátuma: 2019. jún. 24. 11:27
Utolsó módosítás: 2022. nov. 08. 11:50
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/58800
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet