A hazai közoktatási intézmények felkészültsége a számítógép alapú tesztelésre való átállás tekintetében : helyzetelmzés.
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
pek_2015_044-045.pdf Download (334kB) | Preview |
Abstract
Az új információs és kommunikációs technológiák nemcsak a gazdaság és a társadalom terén indukáltak jelentős változásokat (Cisco, 2009; Scheuermann és Brjörnsson, 2009), hanem az oktatás, ezen belül a mérés-értékelés terén is egyre több területen vezetnek be technológia alapú méréseket (pl. PISA, PIAAC, PIRLS; Mullis és mtsai, 2009; OECD, 2009, 2011; Breiter, Groß és Stauke, 2013). A zökkenőmentes átállás technikai feltétele a megfelelő infrastruktúra kiépítése és a megváltozott közvetítőeszköz teljesítményekre gyakorolt hatásának ismerete; társadalmi feltétele az új típusú tesztelési mód széles körű elfogadottsága mind a diákok, mind a pedagógusok körében (Csapó, Molnár és R. Tóth, 2008). Szimpóziumunk célja egy országos nagymintás kutatás eredményét bemutatni, mely során azt térképeztük fel, hogy a hazai közoktatási intézmények felkészültek-e a platformváltásra, azaz mennyire adottak a tárgyi és személyi feltételek a különböző téttel bíró mérések, vizsgák számítógépen történő lebonyolítására. Az első kutatás a tárgyi feltételek, az iskolák infrastrukturális ellátottságát, számítógépekkel, internetkapcsolattal való felszereltségének meglétét mérte fel. A második vizsgálat a közvetítőeszköz megváltozásából eredő itemjellemzők elemzésével és ezek teljesítménymódosító hatásával foglalkozott a matematika és az olvasás-szövegértés területeket illetően. A harmadik és negyedik előadás egy eddig hiányterületnek számító területet vett górcső alá: az online tesztelés elfogadottságát a tanulók, illetve a tanárok körében. A vizsgálatokat 2014 tavaszán végeztük online kérdőívek segítségével az eDia-rendszeren keresztül. Az adatfelvételben összesen 512 intézmény 1322 pedagógusa és 8614 (5–12. évfolyamos) diákja vett részt. Az eredmények alapján a számítógép mint új közvetítőeszköz kezelése nem jelentett problémát a diákoknak, a kutatásban szereplő korosztály teljes mértékben birtokában van mindazon informatikai készségeknek, képességeknek, ami egy teszt megoldásához szükséges. Nem jelentett problémát számukra az sem, hogy a feladatok nem papíron, hanem monitoron jelentek meg. Összességében a diákok háromnegyede-négyötöde támogatná a számítógépes tesztelés elterjedését, függetlenül a megoldandó teszt tétjétől. Ugyanakkor a pedagógusok 90%-a támogató a kérdés tekintetében, azaz ők nagyobb mértékben nyitottak a változtatásra, mint diákjaik, sőt hangsúlyozták mind a kis téttel bíró, mind a rendszerszintű mérések bevezetése terén annak szükségességét. A kutatás jelentősége, hogy a diákok és a pedagógusok szemszögéből is áttekintést adott a számítógép alapú teszteléssel kapcsolatos nézetekről, az azokat befolyásoló változókról, illetve megerősítette a kutatók azon nézetét, miszerint szükség van változtatásra, a hagyományos papír alapú tesztelésről a technológia alapú tesztelésre való átállásra.
Item Type: | Conference or Workshop Item |
---|---|
Heading title: | Szimpózium |
Journal or Publication Title: | Pedagógiai Értékelési Konferencia |
Date: | 2015 |
Volume: | 13 |
Page Range: | pp. 44-45 |
Event Title: | Pedagógiai Értékelési Konferencia (13.) (2015) (Szeged) |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/59488/ |
Uncontrolled Keywords: | Oktatás - számítógép alkalmazása - előadáskivonat, Pedagógia - digitális - előadáskivonat |
Additional Information: | Összefoglalás magyar nyelven |
Date Deposited: | 2019. Sep. 09. 13:13 |
Last Modified: | 2022. Nov. 08. 11:54 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/61166 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |