Informatika a matematikatanítás módszertanában

Informatika a matematikatanítás módszertanában. Pedagógiai Értékelési Konferencia, (14). pp. 131-132. (2016)

[img] Cikk, tanulmány, mű
pek_2016_131-132.pdf

Download (293kB)

Abstract

A 2012-es PISA-vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy szignifikánsan romlott a magyar tanulók matematikai teljesítménye és problémamegoldó készsége 2003-hoz képest, a digitális szövegértésben pedig Európában az utolsó helyen állunk. Ugyanakkor a PISA-adatok mélyebb elemzése azt is mutatja, hogy az informatikai eszközök használata az osztályteremben nem feltétlenül növeli a tanulói kompetenciákat. Az MTA által meghirdetett szakmódszertani pályázat keretében a Pécsi Tudományegyetem oktatói és több pécsi iskola matematikatanára arra vállalkozott, hogy saját tapasztalataik alapján megvizsgálják, növelhető-e a matematikaoktatás eredményessége az IKT-eszközök bevonásával. A kutatói team közösen választotta ki a GeoGebra szoftvert, melynek alkalmazására a pedagógusok képzésen vettek részt, majd óraterveket készítettek az eszköz alkalmazásával. 2015 őszén került sor a pilot kutatásra. Három hónapon át tanítottak ezzel az eszközzel. A kísérletben 148 tanuló és hat pedagógus vett részt, a bemeneti és a kimeneti mérés során értékelhető adatokat 123, 84 10. évfolyamos (36 kísérleti és 48 kontroll) és 39 nyolcadikos (13 kísérleti, 26 kontroll) tanulóról gyűjtöttünk. A mérések során a matematikatudást és a motivációt mértük, valamint háttéradatokat is felvettünk. A pedagógusok munkáját osztálytermi óramegfigyelésekkel követtük, amihez többféle eszközt is kialakítottunk. Mind a pedagógusokkal, mind a tanulókkal a kísérlet elején és végén interjúkat és fókuszcsoportos beszélgetéseket folytattunk. Emellett több háttértanulmány is készült, például a pedagógusok IKT-eszközök iránti attitűdjéről, pedagógiai módszereikről, a matematika tankönyvek, a tanterv és az IKT kapcsolatáról. A kutatási eredmények azt valószínűsítik, hogy az IKT nem megfelelően előkészített, didaktikailag nem kellően átgondolt használata inkább rontja és lassítja a tanulók matematikai fejlődését. Ezzel szemben olyan példát is láttunk, ahol az IKT-eszközök rutinos és szakszerű használata a kísérleti csoportban szignifikáns javulást eredményezett a matematikai fejlődésben a kontrollcsoporthoz képest. Előzetes eredményeink arra is rámutatnak, hogy mihamarabb szükséges a tanárok digitális kompetenciáinak fejlesztése, transzferálható tudásuk megerősítése. A széles körű szakmódszertani fejlesztés, véleményünk szerint, a tanárok digitáliseszköz-használatának és digitális didaktikai tudásának továbbképzése nélkül csak korlátozott mértékben indulhat el. A kutatás eredményei egyrészt jó inputot szolgáltathatnak egy IKT-ra alapozó, a pedagógusok szakmódszertani és pedagógiai módszertani tudását fejlesztő képzés kialakításához, másrészt fontos tanulságokkal szolgáltatnak arról is, hogy a kutatótanári szerep ma mennyire tölthető be Magyarországon.

Item Type: Article
Event Title: Pedagógiai Értékelési Konferencia (14.) (2016) (Szeged)
Journal or Publication Title: Pedagógiai Értékelési Konferencia
Date: 2016
Volume: 14
Page Range: pp. 131-132
Heading title: Szimpózium
Uncontrolled Keywords: Matematika tanítása - módszer - előadáskivonat, Oktatás - számítógép alkalmazása - előadáskivonat, Pedagógia - digitális - előadáskivonat
Additional Information: Összefoglalás magyar nyelven
Date Deposited: 2019. Sep. 17. 11:41
Last Modified: 2019. Sep. 17. 11:41
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/61395

Actions (login required)

View Item View Item