Galgóczi Eszter: Törésteszt : valóban meghaladja a törésvonalakat a Momentum? a Momentum fiatalok közötti támogatottságának okai. In: Mások vagy ugyanolyanok? A hallgatók politikai aktivitása, politikai orientációja Magyarországon. pp. 127-144. (2019)
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
2019_belvedere_masok_vagy_ugyanolyanok_127-144.pdf Download (280kB) | Preview |
Abstract
Jött, látott, győzött. Bár egyesületként már előtte is működött, a Momentum Mozgalom (MoMo) 2017 januárjában lépett a nagy nyilvánosság elé, a NOlimpia kampánnyal, ekkor ráadásul még nem is pártként. A folyamatok ezek után azonban felgyorsultak, ugyanebben az évben márciusban a mozgalomból bejegyzett párt lett, a 2018-as országgyűlési választáson pedig meg is mérették önmagukat. Bár a népszavazási kezdeményezés és az aláírásgyűjtés hirtelen népszerűvé tette a mozgalmat, az 5% küszöböt már nem tudták megugrani, 2019-ben azonban az Európai Parlamenti választáson a második legsikeresebb pártként szerepetek (9,92%) az ellenzéki oldalon. A Momentum Mozgalom szavazóiról ezidáig keveset tudunk. Feltételezzük, hogy Budapestiek, hogy az átlagéletkoruk alacsony, és azt, hogy az értelmiségi rétegből kerülnek ki. A tanulmány a meglévő adatbázisok által nyújtott lehetőségeihez mérten bemutatja a Momentum szavazóinak demográfi ai összetételét, valamint azt, hogy mi jár a fejükben? Milyen politikai ideológia vezérli őket, milyen a világnézetük, milyen a politikai szocializációjuk, mennyire aktívak, ha politikai cselekvésről van szó. Mind ezentúl az elemzés egy nagyobb feladatra is vállalkozott. Amennyiben a párt önmeghatározását szeretnénk megismerni, legtöbbször abba a kijelentésbe ütközünk, hogy a Momentum az ideológiai törésvonalak, a bal-jobb skálán való elhelyezkedését tűzte ki célul, célja, hogy minél szélesebb társadalmi réteget tudjon képviselni. A tanulmány így arra kérdésre is keresi a választ, hogy valóban meg tudja-e haladni (választói szintéren) a Momentum a hagyományos ideológiai, illetve társadalmi törésvonalakat. A tanulmány tehát két nagyobb célt tűzött ki maga elé. Elsősorban be kívánja mutatni, hogy milyenek is a Momentum szavazói, s ehhez leíró statisztikát alkalmaz. Másodsorban pedig arra a kérdésre keresi a választ, hogy meg tudja-e haladni a MoMo a társadalmi, illetve ideológiai törésvonalakat. Mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy először a párt rövid történetével, illetve önmeghatározásával, valamint a törésvonalak szakirodalmával röviden foglalkozzon.
Item Type: | Article |
---|---|
Heading title: | Pártok és szavazóik : a hallgatók politikai orientációi |
Journal or Publication Title: | Mások vagy ugyanolyanok? A hallgatók politikai aktivitása, politikai orientációja Magyarországon |
Date: | 2019 |
ISBN: | 978-615-6060-10-5 |
Page Range: | pp. 127-144 |
Language: | Hungarian |
Uncontrolled Keywords: | Felsőoktatás - Magyarország - 21. sz., Politikai szociológia - magatartáskutatás, Ifjúságpolitika, Egyetemi hallgatók - magyar - mentalitás, Politikai párt - Magyarország - 21. sz. |
Additional Information: | Bibliogr.: p. 143-144. és a lábjegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven |
Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.06. Political science |
Date Deposited: | 2020. Jun. 08. 09:40 |
Last Modified: | 2023. Mar. 20. 14:46 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/68885 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |