Juhász Valéria: A mesélés, képeskönyv-nézegetés szerepe a literációs nevelésben.
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
hatartalan_nyelveszet_tanulmanykotet_2021_011-024.pdf Download (318kB) | Preview |
Abstract
A bontakozó írásbeliség korszaka már a születés előtt megkezdődik és az iskoláskorig tart. Jelen tanulmányban a meséléshez, azon belül is a képeskönyv-nézegetéshez kapcsolódóan írok az írásbeliségbe való belenevelődésről: hogyan határozza meg a család szocioökonómiai státusza azt, hogy mitől válik valaki olvasó emberré, a képeskönyvek milyen interakcióra hívó jellemzővel rendelkeznek. Kitérek a képeskönyv-nézegetéshez kapcsolódó tevékenységek felosztására – a literációra való nevelődés szempontjából. A közös olvasási tevékenységek informális, vagyis jelentésorientált tevékenységei közvetve segítik az olvasástanulást a szókincs és a nyelv komplex fejlődésén keresztül, a formális tevékenységek, azaz a kódra irányuló tanítások (betűtanítás, olvasástanítás), illetve azok gyakorisága pedig előrejelzik a gyerekek olvasástanulási sikerességét. Mindezek meghatározzák, hogy a gyermekek mennyire fognak később maguktól olvasni. A tanulmány arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy a képeskönyv-nézegetéshez kapcsolódó interakciók fajtái hogyan határozzák meg az írásbeliségbe való belenevelődés sikerességét.
Item Type: | Conference or Workshop Item |
---|---|
Journal or Publication Title: | Határtalan nyelvészet alkalmazásban, határtalan alkalmazás a nyelvészetben |
Date: | 2021 |
Volume: | 2 |
ISBN: | 978-615-5946-44-8 |
Page Range: | pp. 11-24 |
Language: | Hungarian |
Event Title: | Határtalan nyelvészet alkalmazásban, határtalan alkalmazás a nyelvészetben (2.) (2020) (Szeged) |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/74050/ |
Uncontrolled Keywords: | Nyelvészet - alkalmazott, Tudományos diákkör - nyelvtudomány, Olvasásra nevelés, Óvodai nevelés |
Additional Information: | Bibliogr.: p. 20-24. és a lábjegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven |
Subjects: | 06. Humanities 06. Humanities > 06.02. Languages and Literature |
Date Deposited: | 2021. Nov. 02. 08:24 |
Last Modified: | 2022. Nov. 08. 10:44 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/74052 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |