Pető Bálint: Marketingkommunikáció az 1870-es években egy dél-alföldi város sajtójában.
Preview |
Cikk, tanulmány, mű
hatartalan_nyelveszet_tanulmanykotet_2021_126-139.pdf Download (800kB) | Preview |
Abstract
Magyarországon a nyomtatott sajtó a XIX. század utolsó harmadában élte első virágkorát: a főváros, illetve a nagyobb helységek mellett – ahol ekkorra a saját lapkiadás általában már sok évtizedes hagyományokkal bírt – az 1867- es kiegyezést követően a vidéki településeken is megjelentek az első közéleti újságok. Az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte évtizedekig stabil, kiszámítható és folyamatosan erősödő gazdasági hátteret teremtett a Kárpát-medencében, számos vállalkozó pedig a nyomtatott tömegtájékoztatásban látta meg a kínálkozó piaci lehetőséget. Nem volt ez másképpen a dél-alföldi Szentesen sem, amely harmincezres lakosságával a régió egyik meghatározó központja, 1883-tól ráadásul Csongrád vármegye székhelye volt. A helyi modern sajtó elindulása a kalandos életű Cherrier János nevéhez fűződik, aki 1871-ben költöztette át nyomdaüzemét Gyöngyösről Szentesre, és ugyanebben az évben már lapot adott ki a városban. Két sikertelen orgánum után, 1872 nyarán megjelentette a Szentesi Lapot, amelynek hosszú távú fennmaradásában az elsődleges szerepet nem az előfizetők száma, hanem a hasábokon közölt hirdetések mennyisége játszotta. Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy felvázoljam, hogyan próbálta egy vidéki sajtóvállalkozás a hirdetéseken keresztül nyereségessé tenni magát, illetve a lapban megjelent reklámok segítségével némi bepillantást nyerhetünk a település korabeli hétköznapjaiba is.
Item Type: | Conference or Workshop Item |
---|---|
Journal or Publication Title: | Határtalan nyelvészet alkalmazásban, határtalan alkalmazás a nyelvészetben |
Date: | 2021 |
Volume: | 2 |
ISBN: | 978-615-5946-44-8 |
Page Range: | pp. 126-139 |
Language: | Hungarian |
Event Title: | Határtalan nyelvészet alkalmazásban, határtalan alkalmazás a nyelvészetben (2.) (2020) (Szeged) |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/74050/ |
Uncontrolled Keywords: | Sajtótörténet - Magyarország - 19. sz., Marketing és tömegkommunikáció, Szentesi Lap |
Additional Information: | Bibliogr.: 139. p. ; összefoglalás magyar nyelven |
Subjects: | 06. Humanities 06. Humanities > 06.02. Languages and Literature |
Date Deposited: | 2021. Nov. 02. 09:32 |
Last Modified: | 2022. Nov. 08. 10:44 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/74060 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |