Szigeti Máté: Zene határokkal - regionális jegyek az európai kortárszenében. In: Közösségi Kapcsolódások – tanulmányok kultúráról és oktatásról, (1) 1-2. pp. 175-191. (2021)
![]() |
Cikk, tanulmány, mű
kozossegi_kapcsolodasok_2021_001-002_175-191.pdf Download (420kB) |
Abstract
Jelen tanulmány egy nagyobb ívű kutatás alapjául szolgál, amely különböző régiók kortárs hangversenytermi zenei kultúráit vizsgálja és hasonlítja össze egymással, külön figyelmet szentelve azoknak a jegyeknek, amelyek alapján azok disztinktív profillal jelenthetnek meg a globális téren belül. Kutatásom első fázásában magyar és román zeneszerzőket kértem fel közreműködésre. A résztvevő tizennyolc zeneszerző mindegyike számára ugyanazt a hat kérdésből álló kérdőívet küldtem el, valamint arra kértem fel őket, hogy küldjék el három olyan zeneművük kottáját, amelyet az elmúlt tíz éven belül írtak, és eddigi munkásságukra nézve reprezentatívnak tartanak. A kérdések jellemzően két perspektíva köré csoportosulnak: a múlt (egyéni háttér, tanulmányok, történetszemlélet), valamint a jelen (társadalmiság, szerepvállalások, nemzetközi integráció) egyéni megítélése köré. A 30–45 év közti életkori behatárolás lehetővé tette azt is, hogy a megkérdezettek egyenlő távolságból és rálátással tudtak reflektálni mestereik generációjának, valamint a jelenleg feltörekvő, húszas éveikben járó zeneszerzők munkásságára. The present study is foundation of a large-scale research, which examines and compares the contemporary concert hall music cultures of different regions with particular emphasis on those features that make these cultures distinctive within the global scene. In the first phase of my study, I asked a group of composers from Hungary and Romania for participation. Each of the eighteen participants received the same questionnaire consisting of six questions, and was asked to share three scores of their works written within the past ten years that they found representative to their art. The questions were intended to lead to the composer’s personal evaluation of their past (personal background, studies, views on history of music), and present (social aspects, affiliations, integration). By selecting a group of composers born between 1975 and 1990, I was able to gauge how they reflect to the generations of the established and internationally acclaimed composers in their countries, and also to the emerging composers in their twenties from the more-or-less the same distance and angle.
Item Type: | Article |
---|---|
Other title: | Music within frontiers - regional characteristics in the European contemporary music |
Heading title: | Kultúra |
Journal or Publication Title: | Közösségi Kapcsolódások – tanulmányok kultúráról és oktatásról |
Date: | 2021 |
Volume: | 1 |
Number: | 1-2 |
ISSN: | 2786-3484 |
Page Range: | pp. 175-191 |
Language: | Hungarian, English |
Publisher: | Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar |
Place of Publication: | Szeged |
Related URLs: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/74677/ |
DOI: | 10.14232/kapocs.2021.1-2.175-191 |
Uncontrolled Keywords: | Zeneszerzés, Művelődéspolitika, Közvéleménykutatás, Kérdőíves módszer |
Additional Information: | Bibliogr.: p. 190-191. ; összefoglalás magyar és angol nyelven |
Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.04. Sociology 06. Humanities 06. Humanities > 06.04. Arts (arts, history of arts, performing arts, music) |
Date Deposited: | 2022. Mar. 31. 12:39 |
Last Modified: | 2022. Mar. 31. 12:39 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/74808 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |