Spuren des römischen Zollwesens in Pannonien : Inschrift eines Zollsiegels aus Savaria (AE 1968, 423)

Pozsonyi Norbert: Spuren des römischen Zollwesens in Pannonien : Inschrift eines Zollsiegels aus Savaria (AE 1968, 423). In: Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, (12) 2. pp. 63-74. (2022)

Cikk, tanulmány, mű juridpol_forum_012_002_063-074.pdf Download (212kB)

Abstract

Magyarország dunántúli régiója közel négy évszázadon keresztül a Római Birodalom (Imperium Romanum) területéhez tartozott. Ebből az okból kifolyólag a magyar jogi romanisták számára különösen érdekesek azok az egykori Pannonia provincia területén talált feliratos emlékek, amelyek római jogi relevanciával is bírnak (utalok e körben Diósdi György: A jogtanítás nyomai Pannoniában. AntTan 8 (1961), 99skk. és Visky Károly: A római magánjog nyomai a magyar földön talált római kori feliratos emlékeken. in: Csizmadia Andor (szerk.): Jogtörténeti Tanulmányok V, Budapest, 1983, 353skk. című tanulmányokra). Megjegyzendő, hogy a magyar területeken felszínre került epigráfiai leletek által nem ismerhetünk meg újabb jogintézményeket, azonban e források tanulmányozása során mégis – mint egyfajta „történeti időablakon” keresztül – bepillanthatunk az antik hétköznapokba, és ezáltal – talán – egy apró lépéssel közelebb kerülhetünk e korszak mélyebb megértéséhez. Pannonia provincia lépésről-lépésre épült ki a történelem folyamán. Augustus császár írja politikai végrendeletében (Res gestae divi Augusti), hogy (Mon. Ancyr. 30) „Illyricum határait előre vittem egészen a Danuvius folyó partjáig” (Borzsák István fordítása). Az egységes Illyricumot később – feltehetően Tiberius császár uralkodásának kezdeti időszakában – két részre osztották: Illyricum superiusra és Illyricum inferiusra. Ezeket az igazgatási egységeket nevezték át később Dalmatiára és Pannoniára. Később pedig Traianus császár az egységes Pannonia provinciát ismét két igazgatási egységre bontotta: Pannonia superiorra (Felső-Pannoniára) és Pannonia inferiorra (Alsó-Pannoniára). A Pannonia superior területén az észak-itáliai Aquileiából kiindulva Savaria – Scarbantia – Carnuntum útirányon keresztül vezetett északra a „borostyánút” elnevezést viselő kereskedelmi útvonal. A kereskedelmi útvonalakat vámállomások (stationes) szegélyezték. Fontos megemlíteni, hogy a vámterületek nem feltétlenül estek egybe a provincia területével. A pannóniai provinciák az ún. Illyricum vámterületbe tartoztak, amely egyesítette magában valamennyi Duna menti provinciát. A vámterületeket („Zollgebiete”) igazgatási okokból vámkerületekre („Zollbezierke”) osztották fel. A vámellenőrzésre – mint fentebb arra utaltam – a vámállomásokon (stationes) került sor. Kezdetben a vámbeszedést tőkeerős társaságok (societates publicanorum) végezték, amelyek szinte mentesek voltak az állami kontrolltól, később – hozzávetőlegesen a II. század derekától – az adóbeszedést inkább egyszemélyi bérlőknek (vállalkozóknak, conductores) adták ki, akik már fokozott állami ellenőrzés alatt álltak. Szombathelyen 1960. július 2-án – a Járdányi Paulovics István Romkert területén – a régészeti feltárások során egy ilyen állami „adóbérlői” tevékenységhez kötődő feliratos emlék került a felszínre. Ez a lelet egy – feltehetőleg még Septimius Severus uralkodása előtti időszakból származó – vámbélyegző volt, amely az alábbi feliratot viselte (AE 1968, 423): C(aius) Tit(us) | Ant(onius) Pecu|liaris co|nd(uctor) vect(igalis) oc|t(avae) Pann(oniarum) II (duarum) | ann(o) XII [fordítás: Caius Titus Antonius Pecularis, a két Pannonia nyolcadvámjának bérlője, (a bérlet) 12. évében]. Ezt a vámbélyegzőt tehát egy Caius Titus Antonius Pecularis nevű vállalkozó („vámbérlő”, conductor vectigalis octavae) alkalmazottai használhatták a Kr. u. II. század második felében egy Savariában működő vámállomáson (statio). A vectigal octavae az ún. „nyolcados áruvámot” jelölte, amely azt jelentette, hogy az átutazó kereskedőknek a szállított áru értékének nyolcadrészét (12,5 %-át) vámként meg kellett fizetnie a római állam részére. Mint arra fentebb utaltam, az adó- és vámszedést a rómaiak nem szakosított igazgatási szerveiken keresztül végezték, hanem ezt a tevékenységi kört – nyilvános állami árverés útján – kiadták (locatio conductio operis) magánszemély vállalkozóknak (conductores), akik ellenszolgáltatásként vagy egy fix árat ígértek vagy pedig a bevétel meghatározott százalékát fizették az államnak. Mindenesetre ez a tevékenység jövedelmezhető lehetett a vállalkozó számára, tekintettel arra, hogy a vámbélyegzőn szereplő conductor a Peculiaris, azaz a „vagyonos” cognoment viselte. A bélyegzőből azt is megtudjuk, hogy a vállalkozó az illyricumi vámterületen belül mindkét pannoniai vámkörzet – azaz: Pannonia inferior és Pannonia superior – nyolcados vámjának a bérlője volt, amely tevékenységet már 12. éve folytatott (anno XII). Ha fellapozzuk a jusztiniánuszi Codexet, akkor találunk egy későbbi – de a vizsgált vámbélyegzővel hozzávetőlegesen azonos korszakból származó – császári leiratot (rescriptum), amelyet Alexander Severus a Kr. u. 227. évben adott ki (C. 4,65,7). Ebből a forrásból következtetést tudunk levonni a nyolcados vám bérbeadásának állami gyakorlatára, amely szerint ezen állami bevételek beszedését általában öt évre (lustrum) adták ki, és az állam azokkal a vállalkozókkal, akikkel elégedett volt – feltehetően „pályázat” kiírása nélkül – szerződést hosszabbíthatott. Erre tekintettel feltételezhetjük azt, hogy Pecularis egy conductor idoneus, azaz „alkalmas vállalkozó” lehetett [v.ö. C. 4,65,7: si, cum Hermes vectigal octavarum in quinquennium conduceret, (…) posteaque spatio eius temporis expleto, cum idem Hermes in conductionem ut idoneus detinerentur], mivel e modell alapján már két alkalommal meghosszabbításra került az állami szerződése (figyelemmel arra, hogy a pecsét tanúsága alapján 12. éve folytatta ezt a vállalkozási tevékenységet). Felmerül még a pecsét funkciójának a kérdésköre. E vonatkozásban csak hipotéziseket állíthatunk fel. Álláspontom szerint életszerű kiindulási helyzet az, hogy a vámeljárás végén, miután az „ügyfél” (kereskedő) lefizette a kirótt vámot, arról az eljáró „vámalkalmazott” nyugtát állított ki. Azt valószínűsítem, hogy ez a nyugta – a katonai diplomákhoz vagy a legtöbb ügyleti okiratokhoz hasonlóan – ún. „kettős okirat” („Doppelurkunde”) lehetett. A kettős okiratoknak az volt a lényege, hogy ezek a dokumentumok két részből álltak: egy szabadon hozzáférhető külső iratból (scriptura exterior) és egy lezárt belső iratból (scriptura interior). E dokumentum tartalmazhatta a vámkezelt áruk tételes felsorolását, esetlegesen a becsült értékét, illetőleg a lerótt vám összegét. Az elméletem szerint a belső iraton (scriptura interior) helyezhették el lezáráskor ezt a viszonylag nagy alakú pecsétet (amelynek átmérője: 8,6 cm), abból a célból, hogy – a hitelesség okán – az írás integritását biztosítsák, és annak tartalmát megóvják az esetleges hamisítástól.

Item Type:	Article
Other title:	A római vámügyek nyomai Pannoniában : egy vámbélyegző felirata Savariából (AE 1968, 423)
Journal or Publication Title:	Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica
Date:	2022
Volume:	12
Number:	2
ISSN:	2063-2525
Page Range:	pp. 63-74
Language:	Hungarian, German
Place of Publication:	Szeged
Related URLs:	https://acta.bibl.u-szeged.hu/82160/
Uncontrolled Keywords:	Római jog, Jogtörténet, Pannónia története
Additional Information:	Bibliogr. a lábjegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven
Subjects:	05. Social sciences 05. Social sciences > 05.05. Law 06. Humanities 06. Humanities > 06.01. History and archaeology
Date Deposited:	2023. Sep. 13. 15:05
Last Modified:	2023. Sep. 13. 15:05
URI:	http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/82164

Actions (login required)

View Item