Árvai Gergő: A mező- és erdőgazdasági célú földeken fennálló közös tulajdon megszüntetésének összehasonlító elemzése.
|
Cikk, tanulmány, mű
szegedi_jogasz_doktorandusz_konf_013_041-055.pdf Download (163kB) |
Abstract
„A dolgon fennálló tulajdonjog meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet.” – rögzíti a közös tulajdon fogalmát a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.). Mivel a Ptk. – Kurucz Mihály gondolatait idézve – a személyek autonóm mozgásterét érvényesítő elasztikus jogszabály, ezért a közös tulajdont képező dolog használatának, birtoklásának, illetve a saját tulajdoni hányad feletti rendelkezésnek a szabályain túl, szükségképpen ismeri és szabályozza a közös tulajdon megszüntetésének eshetőségeit is, amelyhez jelentős bírósági joganyag társul. A jogalkotó elvi éllel rögzíti: „A közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelheti; az e jogról való lemondás semmis.” Azonban a tulajdonjog tárgyát képező dolog, illetve a tulajdonközösség sajátos attribútumai nyomán a megszüntetés általános, Ptk.-ban rögzített szabályai nem minden dologra és nem minden esetben alkalmazhatók egységesen. A mező- és erdőgazdasági célú földrészleteken fennálló tulajdonközösségek létrejöttének különös előzményei vannak, ennek okán a megszüntetésükre speciális, a Ptk.- ban rögzített szabályoktól eltérő rendelkezések léptek hatályba a 2020. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Foktftv.) nyomán. A Foktftv.-ben megjelölt megszüntetési módozatok rendszere számos mozzanatában illeszkedik az általános polgári jogi szabályok szerinti, közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó rendelkezésekhez, mindazonáltal a termőföld speciális jószág mivoltából, valamint a tulajdonközösségek sajátos jellegéből fakadóan a Foktftv.-ben rögzített szabályok túlmutatnak a felek magánautonómiáján és kijelölik az esetleges állami beavatkozás lehetőségét. Mindezen motívum illeszkedik a magyar földforgalmi szabályozási rendszerbe: a magánjogi alapokon nyugvó előírások közjogi korlátokkal tarkítottak. A Ptk. és a Foktftv. közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályai az általános és a speciális viszonyában állnak egymással. Jelen tanulmány a Ptk., valamint a Foktftv. közös tulajdon megszüntetési szabályainak összehasonlító elemzésére koncentrál. A vizsgálat a tételes jogszabályi rendelkezéseken túl a kapcsolódó jogalkalmazói döntések segítségével igyekszik rámutatni a két megszüntetési rendszer közötti párhuzamokra és eltérésekre.
| Item Type: | Conference or Workshop Item |
|---|---|
| Journal or Publication Title: | Az összehasonlító módszer alkalmazásának irányai a jog- és államtudományokban |
| Date: | 2023 |
| Volume: | 13 |
| ISSN: | 2063-3807 |
| ISBN: | 978-963-306-952-3 |
| Page Range: | pp. 41-55 |
| Series Name: | Szegedi Jogász Doktorandusz Konferenciák |
| Language: | Hungarian |
| Publisher: | Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola |
| Place of Publication: | Szeged |
| Event Title: | Az összehasonlító módszer alkalmazásának irányai a jog- és államtudományokban |
| Event Type: | Conference |
| Event Location: | Szeged |
| Event Dates: | 2023. június 2. |
| Related URLs: | https://acta.bibl.u-szeged.hu/82498/ |
| Uncontrolled Keywords: | Földforgalom, Termőföld, Közös tulajdon, Tulajdonjog |
| Additional Information: | Bibliogr. a lábjegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven |
| Subjects: | 05. Social sciences 05. Social sciences > 05.05. Law |
| Date Deposited: | 2023. Dec. 06. 15:37 |
| Last Modified: | 2023. Dec. 06. 15:37 |
| URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/82537 |
Actions (login required)
![]() |
View Item |

