Balogh Erzsébet: Német anyanyelvű egyetemisták ékezethasználata az írott magyar nyelvben. In: EduLingua, (3) 2. pp. 1-12. (2017)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
edulingua_2017_002_001-012.pdf Letöltés (524kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Jelen tanulmány tizenegy német anyanyelvű hallgató magyar ékezethasználatát vizsgálja, akik két egyetemi féléven keresztül tanulták a magyar nyelvet, heti négy órában (2x90 perc). A vizsgálat a hallgatók két félév során írt négy fogalmazásában (N=42) elemezte azt, hogy befolyásolja-e a magyar ékezethasználatukat az anyanyelvük, és ha igen, milyen módon; illetve hogy van-e különbség az ékezethasználat között nyelvtanulásuk kezdetekor, illetve a tanév végén. Az eredmények azt mutatják, hogy több tényező is hatással van az ékezethasználatukra, elsősorban az anyanyelvük. A két rendszer különbözősége miatt sokszor hibásan, „németesen” használják a magyar ékezeteket. Ezeket a hibákat egy év magyartanulás után is ugyanúgy, és megközelítőleg ugyanolyan arányban követik el, mint nyelvtanulásuk kezdetén. A tanulmány a hibák szisztematikus vizsgálatával segítséget kíván adni a német anyanyelvű, magyart idegen nyelvként tanuló diákoknak, valamint tanáraiknak abban, hogy könnyebben elsajátíthassák a magyar ékezethasználatot.
Mű típusa: | Cikk, tanulmány, mű |
---|---|
Rovatcím: | Tanulmányok |
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | EduLingua |
Dátum: | 2017 |
Kötet: | 3 |
Szám: | 2 |
ISSN: | 2415-945X |
Oldalak: | pp. 1-12 |
Befoglaló mű URL: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/54770/ |
DOI: | 10.14232/edulingua.2017.2.1 |
Kulcsszavak: | Magyar nyelv tanítása - külföldieknek |
Megjegyzések: | Bibliogr.: p. 11-12. |
Feltöltés dátuma: | 2018. máj. 17. 11:32 |
Utolsó módosítás: | 2021. már. 19. 11:24 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/55098 |
Tétel nézet |