A horvát területi politika jogszabályi hátterének változásai

Lőrinczné Bencze Edit: A horvát területi politika jogszabályi hátterének változásai. In: A területi fejlődés dilemmái. pp. 93-103. (2014)

[thumbnail of a_teruleti_fejlodes_dilemmai_093-103.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
a_teruleti_fejlodes_dilemmai_093-103.pdf

Letöltés (97kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A tanulmány az 1990-ben ismét önállóvá váló, rendszerváltó Horvátország regionális politikájának kialakulását veszi górcső alá. Azt vizsgálja, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie az államnak, miközben újjászervezi a területi-közigazgatási rendszer szintjeit és megteremti az eurokonform regionális politikát, mely hosszú, mintegy húszéves folyamat eredménye és az önálló demokratikus állam megteremtésének és megvédésének feladatai mellett csak apró lépésekben, több törvényi rendelkezés során valósult meg. Jelen munka ezt a folyamatot mutatja be elsősorban a primer horvát források, törvények és jogszabályok elemzésével. Ennek alapján megállapítható, hogy a számtalan jogi aktus és azok kiegészítései, módosításai, vagyis az egységes és világos jogi háttér és az egyetlen átfogó törvény hiánya következtében a regionális politikának számtalan nehézséggel kell szembenéznie. A decentralizáció csak a délszláv háborúk és a területi integritás 1998. évi visszanyerése, valamint a tuđmani autoriter rendszer bukása után veszi ténylegesen kezdetét, s még újabb tíz évet kellett várni a Horvát Köztársaság Regionális Fejlesztési Stratégiájának megjelenéséig.

Mű típusa: Könyv része
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: A területi fejlődés dilemmái
Dátum: 2014
ISBN: 978-963-306-344-6
Oldalak: pp. 93-103
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/57371/
Kulcsszavak: Regionális különbségek - Horvátország, Gazdaságpolitika - Horvátország
Megjegyzések: Bibliogr.: p. 101-103. ; összefoglalás magyar nyelven
Feltöltés dátuma: 2019. máj. 23. 13:41
Utolsó módosítás: 2020. ápr. 02. 10:07
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57432
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet