Reicher Regina Zsuzsánna: Most akkor ez mit is jelent? : számok és értelem.
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
challenges_and_innovations_in_statistics_education_070-073.pdf Letöltés (370kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A gyakorlati statisztika oktatás mindig komoly kihívásokkal küzdött. Az elméleti tudás gyakorlatba való átültetése a hallgatók számára nehéz feladatnak bizonyul függetlenül attól, hogy statisztikusként vagy csak érdeklőd hallgatóként szembesülnek a problémával. Bár számos statisztikai elemző program segíti a kutatók, oktatók és hallgatók munkáját, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy a szoftver nem helyettesíti az emberi elemzőkészséget. Nem tárja fel helyettünk az összefüggéseket, nem értelmezi az adatokat. A statisztikai elemzésekre alkalmas szoftverek ugyan segítséget adnak a számítások elvégezésében, de emellett két nagyon fontos kérdéssel kell megküzdenie annak, aki az eredményeket később használni szeretné. Előre meg kell határozni a „Mit szeretnék megtudni?” kérdéskört, hiszen ennek ismerete nélkül a számítások nem sokat érnek majd. Emellett pedig az elemzések lefuttatása után meg kell válaszolnia a „Mit is jelentenek ezek a számok?” kérdést.
Mű típusa: | Konferencia vagy workshop anyag |
---|---|
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | Challenges and Innovations in Statistics Education |
Dátum: | 2018 |
ISBN: | 978-963-306-575-4 |
Oldalak: | pp. 70-73 |
Nyelv: | magyar |
Kiadás helye: | Szeged |
Konferencia neve: | Challenges and Innovations in Statistics Education |
Konferencia típusa: | Konferencia |
Helyszin: | Szeged |
Dátum: | 2018 |
Befoglaló mű URL: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/57374/ |
Kulcsszavak: | Statisztika tanítása |
Megjegyzések: | Bibliogr.: 73. p. ; összefoglalás magyar nyelven |
Szakterület: | 05. Társadalomtudományok 05. Társadalomtudományok > 05.03. Oktatástudomány |
Feltöltés dátuma: | 2019. máj. 30. 15:20 |
Utolsó módosítás: | 2023. jún. 16. 12:20 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57467 |
![]() |
Tétel nézet |