Méreiné Berki Boglárka; Málovics György; Juhász Judit: A hazai antiszegregációs tervek értékelése Amartya Sen képességszemlélete alapján. ISBN 978-963-306-505-1, (2016)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
muhelytanulmanyok_002.pdf Letöltés (194kB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Bár a szegregáció nem új jelenség, mégis főleg az elmúlt években kerültek előtérbe az európai fejlesztési politikákban a szegregációval kapcsolatos problémák és azok kezelési lehetőségei. Ennek értelmében ma már az integrált településfejlesztési stratégiák kötelező elemei az antiszegregációs tervek, programok. E dokumentumok azok, amelyek a hazai városok fejlesztéspolitikai elképzelésein belül kifejezetten a szegénység és szegregáció elleni beavatkozásokkal foglalkoznak. Ezek vizsgálata éppen emiatt lehet tanulságos számunkra: tetten érhető bennük a tervezők és politikai döntéshozók szegénységgel, szegregációval kapcsolatos álláspontja és az általuk (legalább a tervek szintjén) lényegesnek tartott beavatkozási területek. Kutatásunk során arra voltunk kíváncsiak, hogy a hazai megyei jogú városok antiszegregációs terveiben, programjaiban leírtak, amennyiben esetlegesen megvalósulnak, ténylegesen képesek-e közreműködni a probléma, azaz a szegénység és szegregáció jelenségének orvoslásában. Azaz, a tervek potenciális hatásosságára voltunk kíváncsiak. Ennek megítéléséhez kvalitatív dokumentumelemzést alkalmaztunk, a 23 hazai megyei jogú város antiszegregációs tervének vonatkozásában. E terveket e városok a 2014-2020-as programozási periódusra vonatkozó integrált településfejlesztési stratégiájuk részeként alkották meg és fogadták el hivatalos tervdokumentumként. Az elemzést egy kutatócsoportunk által korábban kidolgozott képességszemlélet-alapú szegénységkezelési szempontrendszer alapján végeztük el, melyben különböző szakterületek (közgazdaságtan, szociológia, pszichológia, gazdaságföldrajz) vonatkozó ismeretei kerültek rendszerezésre, illeszkedve a képességszemlélet megközelítéséhez (Juhász et al. 2015). Ez alapján az antiszegregációs tervek vizsgálatához célzott és strukturált elemzési keretet állítottunk fel. Következtetésünk, hogy a lényeges, a szegénységhez kapcsolódó okok és következmények mélyebb megértést elősegítő szemlélet és információk rendre hiányoznak a hazai megyei jogú városok antiszegregációs programjaiból, ami vélhetően komoly korlátként jelenhet meg a szegregáció és szegénység problémáinak kezelése kapcsán – amennyiben a tervekben foglaltak esetleg megvalósításra kerülnek.
| Mű típusa: | Könyv |
|---|---|
| Dátum: | 2016 |
| Kötet: | 2 |
| ISSN: | 2061-5353 |
| ISBN: | 978-963-306-505-1 |
| Oldalak: | pp. 1-27 |
| Oldalszám: | 27 |
| Sorozat neve: | Műhelytanulmányok |
| Nyelv: | magyar |
| Kiadó: | Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Kulcsszavak: | Képességszemlélet, Szegregáció, Antiszegregációs tervek |
| Megjegyzések: | Bibliogr.: p. 26-27. ; összefoglalás angol nyelven |
| Szakterület: | 05. Társadalomtudományok 05. Társadalomtudományok > 05.02. Közgazdasági és gazdálkodástudományok |
| Feltöltés dátuma: | 2019. máj. 29. 11:27 |
| Utolsó módosítás: | 2021. szep. 07. 11:49 |
| URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/57721 |
![]() |
Tétel nézet |

