Don Quijote en el nuevo mundo y en el Perú

Jancsó Katalin: Don Quijote en el nuevo mundo y en el Perú. In: Acta hispanica, (10). pp. 79-87. (2005)

[thumbnail of hisp_010_079-087.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
hisp_010_079-087.pdf

Letöltés (104kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Don Quijote első kiadása Amerikában csak 1833-ban látott napvilágot, azonban e dátum előtt a mű már igen ismert és elismert volt. A tanulmány igyekszik bemutatni, hogyan, milyen körülmények között, mekkora számban érkeztek az első művek az Újvilágba, kik azok, akik megpróbálták a mű érkezését nyomon követni, milyen forrásokat lehetett ehhez használni. A XIX. századtól már amerikai kiadásokat is találunk, először Mexikóban (a század során 6 kiadást), majd Dél-Amerikában Paraguayban és 1904-ben Argentínában. A mű sikerét jelzi számos irodalmi mű is, mely Cervantes hatását mutatja. Peruba már 1606-ban megérkezett az első példány, sőt, Ricardo Palma a XX. század elején írt tanulmányában két másik, korábban érkezett példányt is említ. Peru vizsgálódásunk szempontjából nemcsak azért érdekes, mert igen hamar eljutott a mű az olvasókhoz (mind Limába, mind Cuzcóba), hanem azért is, mert több forrás szerint itt állították először „színpadra” Don Quijote és Sancho Panza figuráját 1607-ben, egy, az új alkirály érkezésére rendezett ünnepen. Az első utalások a mű olvasottságára, illetve a mű első elemzései a XVIII. század közepétől jelennek meg. A XX. századi latin-amerikai értelmiségiek, irodalmárok Cervantesről alkotott véleményét a tanulmányban közölt idézetekkel próbáltuk bemutatni, melyek az 1974-ben alapított Premio Cervantes nyerteseinek tollából származnak. A több, mint 70 nyelvre lefordított mű születésének 400. évfordulóján kecsua nyelven is megjelent, és már dolgoznak La Pazban az aymara kiadáson.

Mű típusa: Cikk, tanulmány, mű
Egyéb cím: Don Quijote az Újvilágban és Peruban
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Acta hispanica
Dátum: 2005
Kötet: 10
ISSN: 1416-7263
Oldalak: pp. 79-87
Nyelv: magyar , spanyol
Közreműködők:
Közreműködés
Név
NEM RÉSZLETEZETT
Cervantes Saavedra Miguel de
Kiadó: Universidad "József Attila", Departamento de Estudios Hispánicos
Kiadás helye: Szeged
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/36801/
Kulcsszavak: Műelemzés - irodalmi, Spanyol irodalom történet, Spanyol irodalom - regény
Megjegyzések: Bibliogr. a lábjegyzetekben ; összefoglalás magyar nyelven
Szakterület: 06. Bölcsészettudományok
06. Bölcsészettudományok > 06.02. Nyelvek és irodalom
Feltöltés dátuma: 2016. okt. 15. 07:05
Utolsó módosítás: 2022. jún. 22. 12:24
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/602
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet