Fenntarthatóság és műszaki innováció

Barczi Attila; Szalai Dániel; Nagy Valéria: Fenntarthatóság és műszaki innováció. In: Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok, (14) 1. pp. 13-18. (2019)

[thumbnail of jelenkori_014_001_013-018.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
jelenkori_014_001_013-018.pdf

Letöltés (392kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A bennünket körülvevő világ rendkívüli alkalmazkodó képességet feltételez (és kíván meg), amelynek azonban akkor és csakis akkor lehetünk birtokában, ha hajlandóságot mutatunk a folyamatos megújulásra. Ugyanakkor egy mégoly modernnek tűnő problémahalmaz vizsgálata sem nélkülözheti a nagy múltra visszatekintő előzmények feltárását. Illetve érdemes elgondolkodni azon is, hogyan kapcsolódhatnak össze az egyes tudományterületek a bonyolult problémák feltárása során, a problémák jellegének megismerésében, végső esetben pedig azok megoldásakor. A fenntarthatóság témakörében a (műszaki) innováció és a környezeti elemek, illetőleg a táj vonatkozásában az egyik meghatározó kapcsolódási pont az energetika: mégpedig a megújulókra alapozott energiarendszer kihívásait (környezeti, technológiai és társadalmi) illetően. A kihívásokra adandó válaszok technikától, technológiától, digitális kommunikációtól, felhőinformatikától való erős függése egész társadalmunkra kihatással van: alapvető (természet)tudományos tények birtokában lehetünk döntéshozói és felelős tagjai a társadalomnak (példának okáért a biztonságos és hatékony energiaelőállítás, vagy akár az integrált közlekedési rendszer kialakítása stb. területén). Holisztikus szemlélettel, de a teljesség igénye nélkül, gondolattérképre rendeztük a témakörben felmerülő gondolatmorzsákat, és kijelöltük a dinamikus egyensúlyhoz vezető utat néhány „cselekedet” formájában, ilyen módon rámutatva az ember és a természet szükségszerű szimbiózisára. Nincs feltétlen alap vagy abszolút érvényű elv, ugyanakkor van a már említett holisztikus szemlélettel áthatott mérnöki tevékenység. Jelen közlemény tehát elsősorban inkább gondolatébresztő, kitekintő, semmi esetre sem asszertorikus. The world around us assumes (and demands) extraordinary adaptability, but this can only be realized if we are ready for continuous renewal. However, even the study of a seemingly truly modern set of problems requires the exploration of long-standing historical events. It is also worth reflecting on how each discipline relates to all the others while discovering some complex problems, getting to know the nature of such problems, and ultimately solving them. In the field of sustainability, with respect to (technical) innovation, environmental elements and landscape issues, one of the key links is energetics, especially the challenges (environmental, technological and social) of a renewable energy system. The heavy dependence of responses to challenges on technology and technologies, on digital communication, as well as on cloud computing affects the whole of our society: we can be decision-makers and responsible members of society on the basis of scientific facts (for example, in the areas of safe and efficient energy production, or even the development of an integrated transport system, etc.). With a holistic view, but in a non-exhaustive may, we organized the relevant bits of thought on a “cognitive map”, and designated the path to dynamic balance in the form of a few “actions”, this way is pointing out the necessary symbiosis between humanity and nature. We have no absolute basis or an unquestioned principle, but we do have engineering work, saturated with the holistic approach mentioned above. Thus, this paper is primarily a thought-provoking, speculative writing, rather than an assertive one.

Mű típusa: Cikk, tanulmány, mű
Egyéb cím: Sustainability and technological innovation
Rovatcím: Műszaki és informatika tudományok
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok
Dátum: 2019
Kötet: 14
Szám: 1
ISSN: 1788-7593
Oldalak: pp. 13-18
Nyelv: magyar , angol
Kiadó: Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
Kiadás helye: Szeged
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/66311/
Kulcsszavak: Fenntartható fejlődés, Energetika, Vidékfejlesztés
Megjegyzések: Bibliogr.: 18. p. ; összefoglalás magyar és angol nyelven
Szakterület: 02. Műszaki és technológiai tudományok
02. Műszaki és technológiai tudományok > 02.14. Környezetmérnöki tudományok
Feltöltés dátuma: 2020. máj. 07. 08:13
Utolsó módosítás: 2023. feb. 23. 08:06
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/67600
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet