Önarckép macskaszemmel: Ember-állat sorsközösség Polcz Alaine Macskaregény című memoárjában

Kérchy Anna: Önarckép macskaszemmel: Ember-állat sorsközösség Polcz Alaine Macskaregény című memoárjában. In: Állati jelképek : irodalmi és művészettörténeti mozaikok, (1). pp. 150-174. (2024)

Előnézet

Cikk, tanulmány, mű animalia_001_150-174.pdf Letöltés (622kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Polcz Alaine Macskaregény (2000) című memoárja szervesen illeszkedik a nehezen elbeszélhető, tabusított traumatapasztalatokat – a múlandóság, a veszteség, a gyász élményeit – sajátosan női perspektívából elbeszélő, vallomásos-filozofikus, önéletrajzi ihletésű írásai sorába. A hetvenhárom éves szerző az egykori macskáihoz kötődő emlékfoszlányait egybegyűjtve igyekszik feleleveníteni múltját. A személyes önreflexiót és a tanatológiai meglátásokat ötvözve, a kíméletlen őszinteség, a tudományos kíváncsiság és a melankolikus önirónia sajátos elegyével vet számot halandóságunk megtestesült tudatával az ember–állat viszonyrendszer újragondolása során. Nő és macska találkozásakor „két világ átlépi egymás küszöbét”: a derridai ráeszmélés, a macska szemében tükröződő én másságának felismerése etikai megfontolásokhoz vezet a létezésükkel halandóságra ítéltek sorsközösségét hangsúlyozva. Fajközi kapcsolódásaink feltárása az elgyászolandó halálhoz való jog nekropolitikai tétjeinek felismeréséhez vezet. Alaine Polcz’s memoir Macskaregény (Catnovel, 2000) fits in the series of her confessional, philosophical, autobiographically inspired writings which all break taboos by narrating “unspeakable” traumas – experiences of passing, loss, and grief – from a specifically female perspective. The seventy-three-year-old author attempts to revive her past by recollecting fragments of memories related to cats, flashbacks of her feline encounters. Combining personal self-reflection and thanatological insights with a peculiar mixture of ruthless honesty, scientific curiosity, and melancholic self-irony, she explores the embodied cognition of our mortality through reconsidering human-animal relationships. During the meeting of a woman and a cat, “two worlds cross each other's thresholds:” with a Derridean epiphany, the recognition of the otherness of the self-same as reflected in the cat's eyes leads to ethical insights concerning interspecies connectedness and the common fate of all living beings condemned to mortality by their very existence. An in-depth analysis of sympoietic connections invites us to realize the necropolitical stakes of the human right for grievable lives.

Tétel nézet