Phoibos jóslatainak igájában : jóslás és emberi fejlődés Euripidés Hiketides című tragédiájában

Pártay Kata: Phoibos jóslatainak igájában : jóslás és emberi fejlődés Euripidés Hiketides című tragédiájában. In: Corollarium, (3). pp. 4-17. (2015)

[thumbnail of corollarium_2015_003_004-017.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
corollarium_2015_003_004-017.pdf

Letöltés (553kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Euripidés Hiketides című tragédiája nem tartozik a népszerűbb görög tragédiák közé. Ennek oka valószínűleg az, hogy a mű nagy részét hosszú viták teszik ki különböző morálfilozófiai, vallási és politikai kérdésekről, miközben a cselekmény lassan halad előre. Az első ilyen vita során hangzik el Théseus beszéde, amelyben az emberi létről alkotott elképzeléseit adja elő. Eszerint az emberek egy korai, vadállatokéhoz hasonló állapotból jutottak el a mostani, jól szervezett és az ész által irányított életükhöz. Olyan elgondolást vázol, amely szorosan kapcsolódik az 5. századi filozófia emberi fejlődésről alkotott képzeteihez. Tanulmányomban kiemelem a beszédében megjelenő elképzelés legfontosabb vonásait és azt, hogy hogyan bizonyul ez az „optimista-racionalista” filozófia sok tekintetben tarthatatlannak a cselekmény előrehaladtával. Külön figyelmet szentelek azoknak az ellentmondásoknak, amelyek az istenek emberi életben betöltött szerepét és a jóslás megítélését érintik. Euripides’ Hiketides does not belong to the most popular Greek tragedies. The reason can be found in the lack of action, and in the long speeches given by the characters on various topics including philosophy, religion, and politics. Theseus’ speech on human life is the first of these, and it has an important role in creating tension throughout the tragedy. The Athenian king describes the progress of men from an early, beastlike condition to a well ordered life determined by human intellect. It is apparent that the concept he sketches is strongly connected to fifth-century philosophy; in my paper I make an attempt to analyze the most important characteristics of his thoughts, and to trace the changes in them as Theseus faces the complex nature of family and polis relations, and his unevitable involvement in these fields of life. My focus is on the role of gods and theodicy in Theseus’ views, and on the inherent contradictions in his concept.

Mű típusa: Cikk, tanulmány, mű
Egyéb cím: Under the Yoke of Phoebus' Oracles: Theodicy and human progress in Euripides' Suppliants
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Corollarium
Dátum: 2015
Kötet: 3
ISSN: 2064-5023
Oldalak: pp. 4-17
Nyelv: magyar , angol
Kiadó: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék
Kiadás helye: Szeged
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/46769/
Kulcsszavak: Euripides, Görög irodalom - dráma - i. e. 5. sz., Filozófia - ókori - görög - i. e. 5. sz.
Megjegyzések: Bibliogr.: p. 16-17. ; összefoglalás magyar és angol nyelven
Szakterület: 06. Bölcsészettudományok
06. Bölcsészettudományok > 06.02. Nyelvek és irodalom
06. Bölcsészettudományok > 06.03. Filozófia, etika és vallástudományok
Feltöltés dátuma: 2017. jún. 29. 10:39
Utolsó módosítás: 2025. okt. 06. 12:57
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/47620
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet