Farkas Beáta: Lisszaboni nemzeti reformprogram - ábránd és valóság. In: A lisszaboni folyamat és Magyarország, (6). pp. 47-68. (2007)
Előnézet |
Cikk, tanulmány, mű
gtk_2007_047-068.pdf Letöltés (1MB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
A lisszaboni stratégia megvalósulását 2005 óta azzal akarják elősegíteni, hogy a tagállamoknak hároméves nemzeti reformprogramot kellett benyújtaniuk az Unió iránymutatásai alapján, aminek a végrehajtásáról évente beszámolnak. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a magyar reformprogram mennyire használja ki a lisszaboni folyamatban rejlő ösztönző erőt a gazdaságpolitikában egyébként is szükséges feladatok megoldásához. A 2005-ben elkészült reformprogram és a 2006 őszén beadott felülvizsgált reformprogram összevetéséből az látható, hogy a politikai játszmák árnyéka ezekre a dokumentumokra is rávetült, a két anyag döntően más makroökonómiai képet mutat. Ezen túlmenően követik az Unió 24 iránymutatását, és sok-sok részintézkedést felvázolnak anélkül, hogy ezek között rangsorolnának, kitörési pontokat határoznának meg. Az anyagok jól dokumentálják a magyar közigazgatás szakpolitikai teljesítményének gyöngéit, amelyek már túlnyúlnak az egyes kormányzati ciklusokon.
Mű típusa: | Könyv része |
---|---|
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: | A lisszaboni folyamat és Magyarország |
Dátum: | 2007 |
Kötet: | 6 |
ISSN: | 1588-8533 |
ISBN: | 978-963-482-838-9 |
Oldalak: | pp. 47-68 |
Sorozat neve: | SZTE Gazdaságtudományi Kar közleményei |
Nyelv: | magyar |
Befoglaló mű URL: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/37413/ |
Kulcsszavak: | Integráció - Európai Unió és Magyarország, Európai Unió - gazdaságpolitika |
Megjegyzések: | Bibliogr.: p. 66-68. ; összefoglalás magyar nyelven |
Szakterület: | 05. Társadalomtudományok 05. Társadalomtudományok > 05.02. Közgazdasági és gazdálkodástudományok |
Feltöltés dátuma: | 2016. okt. 15. 11:12 |
Utolsó módosítás: | 2022. feb. 09. 11:29 |
URI: | http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/5686 |
![]() |
Tétel nézet |