Női hallgatók számának növelése a mérnöki karon

Zsótér Brigitta; Gál József: Női hallgatók számának növelése a mérnöki karon. In: Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok, (14) 1. pp. 199-203. (2019)

[thumbnail of jelenkori_014_001_199-203.pdf]
Előnézet
Cikk, tanulmány, mű
jelenkori_014_001_199-203.pdf

Letöltés (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán a 2018. november 1. és 2019. január 31. közötti időszakban kétszer is megrendeztük a „A természettudományos, mérnöki szakok területén a női hallgatók számának növekedése” című eseményt, amely az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 azonosító számú, „A Szegedi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási teljesítményének innovatív fejlesztése a munkaerőpiaci és a nemzetközi verseny kihívásaira való felkészülés jegyében” című pályázat AP1 Hallgatói diploma-szerzést segítő szolgáltatások; AP1_MK Lemorzsolódást csökkentő program kifejlesztése az MK-n az MTMI területeken c. alprojekt keretén belül került megvalósításra. A rendezvények célja az volt, hogy a mérnöki tudományokat és a Mérnöki Kar képzéseit népszerűsítse a középiskolás diáklányok körében, ezáltal a mérnökhallgató lányok arányát növelje a jövőben a karon. Abstract: The Faculty of Engineering, University of Szeged organized twice in the period between 1 November, 2018 and 31 January, 2019 an event called „Increasing the number of female students in the field of natural sciences and engineering”, which has been accomplished as a subproject – called AP 1 Services to help students graduate; AP1_MK Developing a program at the Faculty of Engineering to reduce dropout in STEM – of an application EFOP-3.4.3-16-2016-00014 with the title ”The innovative development of the educational and service performances of University of Szeged in order to get prepared for the challenges of the labour market and the international competition”. The purpose of the events was to make engineering sciences and trainings of the Faculty of Engineering more appealing for girls in secondary schools, thus increasing the number of female students at the Faculty in the future.

Mű típusa: Cikk, tanulmány, mű
Egyéb cím: Increasing the number of female students at the Faculty of Engineering
Rovatcím: Pályázati disszemináció
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok
Dátum: 2019
Kötet: 14
Szám: 1
ISSN: 1788-7593
Oldalak: pp. 199-203
Kiadó: Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar
Kiadás helye: Szeged
Befoglaló mű URL: http://acta.bibl.u-szeged.hu/66311/
Kulcsszavak: Felsőoktatás - Szeged, Nők - felsőoktatás - Magyarország
Megjegyzések: Bibliogr.: 203. p. ; ill. ; összefoglalás magyar és angol nyelven
Szakterület: 05. Társadalomtudományok
05. Társadalomtudományok > 05.03. Oktatástudomány
Feltöltés dátuma: 2020. máj. 07. 12:47
Utolsó módosítás: 2021. jan. 26. 12:06
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/67581
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet