Pedagógushallgatók kutatásmódszertani ismereteinek vizsgálata

Csontosné Buzás Zsuzsa; Maródi Ágnes; Csontos Tamás: Pedagógushallgatók kutatásmódszertani ismereteinek vizsgálata. In: Új kutatások a neveléstudományokban 2021 : a neveléstudomány válaszai a jövő kihívásaira, (14). pp. 181-191. (2021)

[thumbnail of ukn_2021_181-191.pdf] Cikk, tanulmány, mű
ukn_2021_181-191.pdf

Letöltés (777kB)

Absztrakt (kivonat)

A pedagógusjelöltek kutatásmódszertani ismereteinek és kutatási készségeinek vizsgálata alapvető a 21. századi kutatótanári modell megvalósításához. Tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók kutatásmetodikai ismereteivel kapcsolatban ugyanakkor kevés hazai információ áll rendelkezésünkre, illetve kevésbé ismert, hogy a felsőoktatásban elsajátított tudás a későbbi pedagógiai munka folyamatában milyen hatékonysággal bír. Tanulmányunkban áttekintjük a kutatásmódszertanhoz kapcsolódó nemzetközi és hazai vizsgálatokat, ezzel összefüggésben kitérünk a kutatásalapú pedagógusképzés, a kutatási készségek, valamint a digitális technológia szerepére. Célunk volt feltárni a kutatásmetodika-kurzus szerepét, gyakorlatának részleteit a pedagógusképzés folyamatában, illetve annak hatékonyságát a hallgatók szakmai fejlődésére fókuszálva. A pedagógusjelöltek kutatási készségeinek vizsgálata további kutatási lehetőségeket nyithat, amelyek alapjai lehetnek a képzés folyamatába beiktatható, a készségeiket és ismereteiket segítő programok fejlesztésének is. Tanulmányunk közvetlen előzményének tekinthető az a pilotvizsgálat, amely a tanító és óvodapedagógus szakos hallgatók kutatásmetodikai ismereteinek elemzésére irányult.

Mű típusa: Könyv része
Rovatcím: Módszertan és digitális technológiák az oktatásban
Befoglaló folyóirat/kiadvány címe: Új kutatások a neveléstudományokban 2021 : a neveléstudomány válaszai a jövő kihívásaira
Dátum: 2021
Kötet: 14
ISSN: 2062-090X
ISBN: 978-963-306-896-0
Oldalak: pp. 181-191
Sorozat neve: Új kutatások a neveléstudományokban
Nyelv: magyar
Kiadó: Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet, Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága
Kiadás helye: Szeged
Befoglaló mű URL: https://acta.bibl.u-szeged.hu/78728/
Kulcsszavak: Pedagógiai kutatás - módszer, Tanárképzés, óvodapedagógus-képzés
Megjegyzések: Bibliogr.: p. 189-191. ; összefoglalás magyar nyelven
Szakterület: 05. Társadalomtudományok
05. Társadalomtudományok > 05.03. Oktatástudomány
Feltöltés dátuma: 2023. máj. 23. 08:58
Utolsó módosítás: 2023. máj. 23. 08:58
URI: http://acta.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/78914
Bővebben:
Tétel nézet Tétel nézet